két gyermekes semmiség
fekszik a föld
mély, gyökeres odvában,
suttogó lidérc nyomul
mélabús alakjába
ki, és be..

levette fejedről a sapkát
a tavasz.
feltette színét arcodra
a nap.
rád mosta a nyarat
a szerető anya.
rád kente bűnét
az iskolai kamasz.
hontalan vedléssel zárhatod az évet..

félhét éves voltam
mikor meghaltam,
mert meghallottam,
hogy meg kell halnom.

gyászos krumplifőzelék 
az ómamáé. 
megtölti, nagypapa rossz vadászidénye. 
nem szeretik az unokák, 
a szarvasfejet a falon.

kábult, fehér falak. 
körülölelő, üres képkeretek. 
fakultan kacsintasz 
utána a kacatnak. 
viszik, szanaszét hordják 
a tiéd, hazaviszik. 
átfestik az arcod, 
könnyelmű hiúságod 
lesz vérvörös.

ág.
virág.
mákvirág.
ragadozó hiénák között futó,
lihegő nyulak.
ordító verebek függnek az égen.
a lángot nézik.
és belekeverednek az abszolút fehér ürességbe.